Velence

A királyné a két olaszországi tartózkodása alkalmával (1856/57-ben és 1861/62-ben) összesen több mint nyolc hónapot töltött a Canal Grande menti városban. Második látogatása alkalmával épp Korfuról, a görög szigetről igyekezett vissza, és „átszállóhelyként” használta fél éven át Velencét. Sisi szerette a lagúnák városát. Érdekelte a város, sok helyet felkeresett, és nagy sétákat tett a téli, Velence környéki tengerpart, a Lido homokbuckáin is.

Velence lakói is viszontszerették Sisit, legfőképp szépsége, vonzereje, melegszívűsége és nyitottsága miatt. A Sissi-film egyik híres jelenete is Velencében játszódik, és Romy Schneidert mint fiatal császárnét és anyát mutatja. A Dózse-palotánál, gyönyörű estélyiben szalad gyermeke felé az egészen fiatal, bájos asszony, hogy karjaiba zárja – és ezzel örökre belopta magát az olaszok szívébe. Erzsébet megjelenése Velencében azonban politikai célokat is szolgált.

A restaurálás hosszú évei után a Szent Márk téren lévő Correr Múzeumban (Museo Correr) ismét megtekinthető Ferenc József és Erzsébet császári lakosztályának kilenc szobája. A Sissi-termek („Le stanze di Sissi“) fenséges kilátást nyújtanak a lagúnára. A Szent Márk-öbölre (Bacino di San Marco), a Velence híres tere előtti vizes részre néző kis erkélyekről szabad kilátás nyílik a Szent Márk-székesegyházra (Basilica di San Marco). A harangjai is hallhatók itt.

A fogadószobában Sisi látogatókat is fogadott, míg a lagúnák városában időzött. Az úgynevezett császári szárnyban található személyes budoárját kedvenc virága, a gyöngyvirág díszítette, festett formában és stukkóként is. Sok szoba mennyezetét mitológiai motívumok ékesítik, elsősorban a szépség témájában.

Currently there are no news items.