Erzsébet királyné

Egy sokoldalú személyiség és az ő életének állomásai

Sisi a 19. század legérdekesebb nőalakjai közé tartozik. Wittelsbach Erzsébet ugyanis egy modern és változó nő volt, aki sehová sem skatulyázható be – mégis sok érdeklődőnek tudott magáról meggyőző képet mutatni. I. Ferenc József Habsburg császárral és királlyal kötött házassága révén nagyon fiatalon és hirtelen vált Ausztria császárnéjává – amely ország akkoriban a mai Olaszország nagy része fölött uralkodott –, majd néhány évvel később Magyarország királynéja lett.

Ennek a sokoldalú nőnek az életútját erős ellentmondásosság jellemzi: sok boldogságban és legalább ugyanolyan sok kényszerben volt része. Rettentő módon igyekezett megőrizni a szépségét, és valóban a korszak legszebb asszonyának számított. Ugyanakkor egész életében a saját magában való kételkedés gyötörte. Rendkívül olvasott és tanult volt, több nyelven is folyékonyan beszélt, és a görög mitológia avatott ismerője volt. Ám szabad és mindenekelőtt nyílt ¬véleményét gyakorta korlátozta a politikai kényszer.

Erzsébet nagyszerű sportoló volt: gyerekkorától kezdve szeretett lovagolni, hegyet mászni, a hegyekben túrázni, úszni és még sok minden mást. A természetben való mozgás és az elemek szeretete időskoráig megmaradt. Sisi ugyanakkor egy befelé forduló költő is volt, aki érzelmeit vetette papírra. Költői önképe a sirály: egy olyan állat, amely a szabadságot és a függetlenséget, ugyanakkor a hontalanságot jelképezi. Erzsébet mind a mai napig a szívek királynéja, ám neki magának szomorúsággal és fájdalommal volt teli a szíve. Gyermekkorában az Elisabeth rövidítéseként Lisinek becézték. Ebből keletkezett később a „Sisi”, és a csak a Romy Schneider-féle filmekből ismert változat, a „Sissi”. 2002-ben az ő tiszteletére hívták életre a Sisi-utat.